Hogy orrba-szájba vertek mindenkit a Bundesligában, a kupadöntőn meg szépen szétkenték a nagy arcú bajorokat. Csudálatos teljesítményt toltak a jungék, nyilván a fanok ilyenkor magukba ájulva élvezik a pillanat gyönyörét. Nem akarván nagy ünneprontó lenni, pláne nem a Bayern kárára, de egy kicsi szorongás, olyan fekete gomolyagszerű ott lebeg a dormundiak felett. Ha télleg ilyen babák voltak Németországban, és legyalultak mindenkit, de frankóul mindenkit, akkor a nemzetközi piacon miért nem pörögnek úgy, mint ahogyan azt várják tőlük?

Ezek a Klopp-legények elindultak a BéeL izmozásban, és lassan odáig jutnak, mint a magyar csókák. Az a bizonyos hungarikum. Az, hogy a mi sampionunk, ha minden nagyon optimálisan alakul, akkor már augusztusban kirotálta magát a nagy húsos fazék mellől. Ezek a westfáliai kis puttók is odakerültek, kicsit izmoztak, majd hatalmas médiacirkusz közepén lekapcsolják róluk a lámpást.

Mehetnek a kukába! A scudettójukkal, meg a Bayern verésükkel együtt. Mint a mieink.

Aztán rájöttem ám, hogy ácsi! Mi itten, a pocsolya legalján, magunkban remegő zselés kocsonyaként, jobb, ha kussolunk, én is kussolok. Azokat, akik miatt kéthetente degeszre tömődik a Signal Iduna Stadion, nem szabad innen herótozni. Abból a ligának otthont adó országból végképp nem, ahol Gábor Zsazsa örök érvényű igazsága a fő mérték! Eszerint idézem a nagyasszonyt: „Az embert a pénz nem boldogítja. De egy szép drága ékszer, egy nagy ház, esetleg egy fényes bunda, na, az igen!”

Kiderült, hogy a mi 2-szer 11 fős hőseinknek ez az utóbbi a legfontosabb ruhadarabja az öltöző szekrényben.

Letettem a Dortmund savazásáról! De maradtam Germániában!

Ott is élnek szép tahó emberek.

A Fortuna Düsseldorf–Hertha BSC első osztályba jutásért vívott osztályozó meccsen néhány laza alak kitett magáért. Kezdésnek azok, akik még a rendes játékidőben befutottak a gyepre, előtte kicsit pirománkodtak. A zsernyákok, meg a helység kalapácsok együttes munkája nyomán végül visszatakarodtak a helyükre a helyi hülyék. Aki persze csak ünnepelni akarták, hogy a Fortuna ismét a legfelső ligába jutott.

De mégsem ez lett a csúcs! A legnagyobb tapló az, aki felszedte a tizenegyes pontot, és ezt akarta hazavinni! A focival kapcsolatos sajtóerők, ezt a férfit színtisztán baromnak titulálták.

20 percig állt a játék. A műtermileg remekül beszart berliniek, csak a rendőrök kérésére jöttek vissza lejátszani a maradék 2 percet. A policájok esedezve kérték a fővárosiakat, a nagyobb, akár emberéletet követelő balhé elkerülése miatt, okosabb lenne, ha a hisztis herthások letolnák a maradványt, azt mehetnének haza.

Christian Lell, a Hertha labdarúgója, aki korábban inkább barátnőveréssel, mint pazar játékkal lett címlap sztori, most agymenésében lezsírdisznózta a meccs játékvezetőjét, de előtte még jól leköpte a düsseldorfiak színes egyéniségét, bizonyos Assani Lukimaya-t. Igazi europäer!

A botrány levezetése volt, hogy a haza utazó berliniek különvonatát megállították a rendvédelmi szervek, kivert ablaküvegek miatt.

Ezek után kérdem én: nem jobb itt hasalni a kis mocsarunkban, és hüledezni a nagyvilág zavaros ügyein?

Kicsit szájszkrecsingelni, aztán átmenni jókutyába, és hűségesen bólogatni a zenbéegy hihetetlen kitolásain?

Az angolok toltak valami „Focista feleségek” című zagyvát, de abban túl sok volt a belterjesség. A magyar foci! Az igen! A tuti! A bevált dramaturgírók közül alig kellene valakit fizetni. Talán csak azért, hogy a sok trágárságot kitöröljék.

Minden egyes rész, az aktuális első osztályú labdarúgó bajnoki fordulót dolgozná fel. Nagylátószöggel azt mutatnák be a szakemberek, hogy az eddig saját testanyagában hempergő, de már kiesett vidéki alakulatok, hirtelen mekkora nagy menetet vágnak az ellenfelek testébe, csudi jó, ropogós oddszal. És hogy a kiesés bűzös pincéje elöl a jelen puhányai mekkora betyárul lökdösődnek az utolsó szalmaszálért. Mert óriási csövesség vidékre menni, aranyeret kapni a sok buszozástól!

Az alkotók a napi film ezen szeletébe azt is bevarrhatnák, hogy a feljutás elől, vagyis az előrelépés elől, hogyan adják el a sikermorzsákat a kicsire éhező bandáknak. Mert ez is egyfajta hungarikum. A javából!

A fő vonalat azonban egy csöndes kisebbség mindennapjainak bemutatása adná. Ezek hogyan kuszálják a sportesemény kimenetét a mixelés hasznosságával, zsák pénznyi eredményével együtt. Lehetne a filmsorozatban egy fáradt sportvezető, aki éppen észleli a bajt, jelezné, de már késő. Tisztára mint a patológus. Lát mindent, tudja a gyógymódot, de kiégett, hogy szóljon.

Kellenek zsíros testű, igazán ízléstelenül öltözködő sportfejek, akik a régi időkből magukkal hozták a kor szellemiségét, és erőből oldanak meg mindent. Mint annak idején a párbizottságon. Mert még ők is erőt akarnak mutogatni. Csak már nyögnek. De érzik a nagy lé szagát, és ők is akarnak belőle. Sokat! Ha lehet mindet!

Fontos egy ordas kan hangú külföldi, aki nagy bizniszt lát, de belesodródik a magyar vircsaftba, és teljesen szocializálódik a lében. Később a tanultakat választott otthonában is bemutatná, sőt részsikereket is elérne, de azért ott még működik az üzlet tisztasága. Csak itt nem számít semmi.

Legyen benne jó nagy adag közpénz, aminek az elosztása is sok izgalmat, kavarást mutatna. Keménység, genyóság, Dzsoki Juing betéttel. Izgalmas lenne a marakodást, a sok zsíros, püffedt ujjú, olcsó, futtatott aranyból készült, gagyi karlánc repkedést figyelemmel követni. Ahogyan karvalyként csapnak le a nem nekik szánt pénzre, majd a haverokkal meg a bértollnokkal még csillogó címlap pózba is tetetnék magukat.

Legyenek meg a tévés közvetítési díjak felett zörgő éhes hiénák. Akik tartják a markukat, de amikor fizetni kellene a sportolókat, a munkásokat, csak tárogatnák a kezüket, és sajnálkoznának, hogy a nehéz anyagi helyzet miatt ők is csak félévente tudják a lopott pénzből lecserélni a szeretőjüket, bömcsijüket.

Sose lenne vége ennek a sorozatnak. És a nézettsége is jó lenne.

Jobb, mint egy enbé egyes meccsnek!

Mielőtt a világ Real Madrid szurkolói kéjes élvezettel habosra vernék egymás farkát a Vörös téren, a Piccadilly Circus-on, a Prada előtt, és a Hősök terén, halkan felhívnám a figyelmet arra, hogy a szombati Klasszikust nem a Madrid nyerte meg, hanem a Barca kúrta el.

Ahogyan a nagy magyar, túlmozgásos arcrángó klasszikussá váltan mondaná: „nem kicsit, nagyon”.

Mert bár a megszokott türhő játékstílustól eltérően, már-már europäer módon ecsetelt a Real, az még messze nem azt jelenti, hogy jól tényleg olyan kóserül játszottak. Igaz, Pepe ezúttal nem a szokásos agyzsugorított sorozatgyilkos módszert erőltette, és Sergio Ramos is csak egy alkalommal végzett ámokfutást, ám a fővárosiak erősségét nem ez jelezte. Mielőtt mindenki végzetesen elélvezne Mourinho – aki egyébként gyűlöletesen jó edző, egyben galaktikus tirpák – taktikájától, és a Kreml legmagasabb zászlajára biggyesztenék a dicsőséget, csak óvatosan jelzem, hogy a portugál most, talán első alkalommal kapta meg azt a fegyelmezett játékot, amiről már Madridba érkezése óta – feleslegesen – ugatott.

Miszerint nem kell nagydolgot szervezni, összesűrűsödve, útját állni a szervezőknek, és nem a szájmenést fröcskölni, de fegyelmezetten védekezni kell! Valószínűleg most jutott el a gyapotszedők agykamrájába a kell szó jelentése!!! Valljuk be, nem terítettek világraszóló módszert a gyepre, józanésszel (ez Xabi Alonsóra nem ér) bemutatható, egyszerű taktikát abszolváltak. Egyszerű emberekből amúgy is sok van a Bernabéu gyepszőnyegén! Semmi olyan nem volt látható, amitől a Nemzeti Mindennapinak egy fél hasábon kellene onanizálni. Hogy ollé, milyen fasza volt minden, és hogy vége a Barca-planétának! Nem kell ide Brúsz Villisz Armaggedonja, levadászták a katalán űrfocit! Vége az eddigi érának, jöhet a Madridálé!

Nem és nem. Józanul nézve, ezt a szombat estét a három törpicsek, Messi, Andrés, és Xavi szúrta el! Több labdát adtak el a 90 perc alatt, mint az Ósan sportosztálya. A makettek szarul cseleztek, gyávák és tanácstalanok voltak. Erőltették a pöcsölős játékot, miközben ha átlövéssel próbálkoztak volna, Casillas talán még most is a taknyába úszva brühögne. De ők, akkor is betoltak egy passzt, amikor az ész másért ordított. Az rendben volt, hogy tanári módon, ritkán kibikázva hozták fel a labdát a szorult szituból, de amikor az ellenfél 16-osánál is csak buziztak a balonnal, az már nem fért bele a Madrid ellen.

És a csíra szájú Cristian Tello is levonhatja a következtetést: gané dolog, ha négyszer egymás után sem tudja beforgatni a nálánál 30 centivel magasabb, 10 kilóval izmosabb, és valószínűleg nyúl nagyszülőkkel rendelkező védőt. A jövőben az ilyen esetet nem kéne erőltetni. És az milyen volt, amikor merészen bekóstolta Casillasnak a rövid fölsőt? Ettől folyt ki a Barca-fanok szeme! Ha legalább pontosan lő! De így, szégyenszemre kirúgni a labdát Katalóniából? Ez így teljesen szubjektívan is nagyon fos volt. Meg az a ziccer, amit az Aranylabda odatolt? Azt kellet volna beverni. Nem Arbeloát kóstolgatni. Az is igaz, hogy a most már szapora Messi is árnyék volt, de az ő mentsége egy pár zsuga bonító volt. Oszt csuma. Más semmi. Eközben négy príma minőségű arc nyomorgott a lócán!

Volt már ilyen, hogy égett a Barca. Volt, hogy a mélységet vizionálták.  Olyan még kicsit ritkábban, hogy a katalánok ellen a krumpliszagú portugál élvezze a pillanat múló csillanását.

De olyan nem volt, hogy a katalánok ne riadjanak fel, és verjenek oda a következő aktuálisnak!

Úgyhogy kicsit szerényebben kellene értékelni ezt a sikert. Ami még egyszer hangsúlyozom, jogos volt. De nem annyira, hogy felépítsék a Real diadalívet.

Arcból vissza! Hő-ha, hő!

A héten egy teljesen ismeretlen hangvételű riportfilm jelent meg a nyilvánosság előtt. Szokatlan volt a ganéjdombi turkálás, és maradt még pár millió kérdés, ami a moziból kimaradt. Egészen megfontolandó kérdéseket terelt össze az Index írója, akinek véleményével én is osztozom, valamint abban is, hogy az oknyomozók hagytak tízezer személyt érintetlenül a vasvillájukkal.

Láttuk, illetve sejtjük, na jó, még egymás között ki is mondjuk, kik a fővezérek, akiket annak idején körbenyalt a magyar társadalom, közben kiderült, hogy a maffia fostos, pelenkás gyereksereg hozzájuk képest. De szerintem még nem is ez a legnagyobb baj.

Hanem az, hogy ezek a magukat gennyesre kereső tippmixelős fickók, kiszáradva a magyar foci bűzlő mocsarából, odaálltak tudásukat átadni a kis gyerekeknek. Ők. Asszem ennél jobb kezekbe nem is kerülhetett volna az utánpótlás...

Mit fognak ezek oktatni a kicsiknek, mondjuk a Bozsik-program keretében? Hogyan kell megbukni egy zsák valutával egy fogadóiroda előtt, majd letagadni az egészet és megfenyegetni mindenkit, aki ezzel mer foglalkozni?

Hogyan kell figyelni a lelátón ücsörgő sameszt, aki sapkája leejtésével jelez, hogy itt az idő összeütni egy tahó 11-est, mert erre az időszakra ad a legtöbbet a malajziai?

Szerbül, malájul, indonéziai nyelven fogják oktatni az akadémiákon a társalgást fogadóirodákkal? Miként kell elugrani úgy a támadó elől, hogy még édesapa is átverve legyen?

Gyerekek ne a marhaságot, a taktikát, meg a helyes étkezést toljátok a fejetekbe, hanem az oddszokat! Kicsik! Hát meghülyültetek?  A legfontosabbat tudjátok: mennyire jó a szorzója a meccseteknek.

Hagyjátok a francba a győzelemért járó prémiumot! Figyuzzatok ide! Az én, a mi módszerünk sokkal jobb! Lassan 10 éve, hogy egészen remekül szopatjuk ezeket a kis faszfejeket úgy, hogy közben annyi a pénzünk, sose fogy el!

Okés, egy páran megbuktak, mert berezeltek a zsernyákoktól. De a többség tök jól érzi magát, és gyarapodunk, szaporodunk, sokasodunk. Nézzétek, mennyien jönnek hozzánk, hogy tanítsuk meg őket a jó oszlopok kitöltésére...

Ki a szart érdekel, hogy mit kell tenni a mélységi védekezésben?

Viszont jól tudjuk átadni, hogyan lehet tisztára mosni a nagy lét, akár fater segedelmével. Na kicsik? Akartok még dekázós bajnokságot, három a három elleni játékot, vagy hozzam a szaklapot skubizni a hétvége kínálatát?

Inkább elviszlek titeket kedvenc szállómba, ahol a tuti dolgokat, profi körülmények között megbeszéljük. Esetleg bemutatlak titeket menedzserformáknak, ismert, igazi sportvezetőknek, akik alig várják, hogy a vén csatalovak helyére éhes kis csikók kerüljenek a kezdőbe. Olyanok, akik szeretnének dögóriás béemvét, bazi nagy drága szemüveget, jó kis muffokat, meg anyagot. De pénz kell nekik hozzá. Ők majd megadják. Csak egy kis szívességet kérnek. Nem nagyot. Észre sem veszi senki.

Érzitek milyen jó szagú belülről az edző bácsi új verdája?

Ahogyan a filmek elején kiírják, én is leszögezem: amiről most írok, nem a fantázia szüleménye! Valós, élő szereplőkkel játszódott!

Annak idején, úgy 2006-ban az RTL klubnak készítettük a zenbéegyes összefoglalót. Gyakran megfordultam a XV. kerületben. Szimpatikusnak tartottam a REAC-ot, el-elkaptak egy két nagyarcú bandát. Szerények, de dacosak voltak. Ezért nem volt bennem semmi olyan trükközésre utaló kétely, amire az események ismeretében, – a letartóztatási hullám miatt, melynek következtében akár Csóti András, a Büntetés Végrehajtás parancsnoka is lehetne a csapat trénere – egészen másként gondolnék.

Szóval megy a Budai stadionban a meccs, különböző vicces jelenetek láthatóak. Az egyik, különösen retinaizgató volt. Történt, hogy eF.Bé. a REAC kapusa, olyan nevetségesen ugrott át egy csicska gurításon, majd szaladt el a francba, hogy ezt megjegyeztem. A tudósításban szóvá is tettem, valahogyan így: „eF.Bé. talán kiszaladt a szomszédban található üzletbe csokiért?” ( A REAC pálya mellett épült egy német cég pennyért árusító boltja). Ez hangzott el a mozgóképes beszámolóban, a vezető szerkesztő szombat este átvette, másnap, vasárnap délelőtt lement adásban, még én is megnéztem.

Utána családi körben elkezdtük a vasárnapi ebédet, éppen a levesnél tartottunk, amikor csengett a telefonom. Maga eF.Bé. Hívott. A következő szavakkal kezdte mondandóját:
„- Szia, eF.Bé. vagyok. Azt szeretném megtudni, hogy neked ezt előírják, vagy magadtól találod ki?- Mit? – kérdezem értetlenül.- Hát azt, hogy ilyeneket mondjál. Hogy kamuból kiszaladtam a boltba. Most hívtak a haverok, hogy milyen jót röhögtek rajtam. Tudod te milyen rosszul esik ez nekem? Szénné égetsz mindenki előtt...- De Bé. – próbálkoztam – én voltam aki a legfényesebbre nyaltam a lábujjaidat, amikor pengéül védtél!- Ez most nagyon gáz – jött a reakció – nekem ez a munkám, és nagyon nehéz lesz ezt feldolgoznom. Azt hittem jobb fej vagy... „

Feltápászkodva a lerohanásból, talán még olyat is mondtam, hogy ha azt az energiát, amit a telefonszámom megszerzésére fordított, átkonvertálná a kapusmunkába, ő lenne a legfaszább hálóőr a ligában. De nem, Bé. csak duruzsolt, mint egy hajómotor, talán még kicsit be is fenyített.
Azt mostanában olvasom, hogy főhősöm is beugrott egy kicsit dumcsizni a jardra. Mert valami sár kenődött a pedigrére. Valami fogadósdi cucc miatt.

Figyu Bé.,  akkor most hol hívjalak, hogy mizu? Megmondanád, hogy akkor akkoriban, amikor telóztál nekem, még csak gyakorlatoztatok, vagy már élesben torokig spangliztattatok mindenkit?  Hol keresselek? Zichy utca, Főügyészség? Budai II Stadion? Vagy otthon? Esetleg az Acélvárosban?Egyáltalán, be vagy kapcsolva?

Úgy gondolom, hogy ez a brigád tele van újrahasznosítható elemekkel. Nem, nem a játszóterek biztonságos, rugalmas talajába kellene beépíteni a főhősöket, vagy labdarúgó trikó alapanyagává összedarálni őket. Nem. Így ebben az állapotukban, kapcsolati rendszerükben, pénzügyi jártasságukban hagyni őket, ám azonnal a közhasznára forgatni őket.

A pillanatnyilag még  létező munkámból kifolyólag, heti kétszeres rendszerességgel láthatom a világ, de cseppet elfogultan, a Tejútrendszer legjobb csapatát focizni. Kicsit őszinte leszek, és gyakran már unom, hogy a Barhelona vagy szűken győz egy góllal, vagy agyonveri aktuális ellenfelét, esetleg egy székrekedéses, farizom összeszorítós sikert barkácsol össze.Az idei spanyol labdarúgó-bajnokság éppen arról is szól, hogy meddig lehet ezt a hazárd játékot úgy művelni, hogy a híres szemorvos, Doktor Szenyor Sarlatánovics Mourinho aki meccs közben is praktizál, ne jöjjön ki jól a 38 . forduló végén a cuccból.

A magyar labdarúgás feltalálói kettő új rózsatövis fonatot illesztettek az hazai focit tüskekoronával figyelő, amúgy is vérpatakos homlokú nézőkre.A hétvégi ünnep miatti torlódásból kifolyólag végre nem kellett erőből összehorgászni a Nemzeti Sportot az eredmények olvasására. Egyszerre ömlött az olvasóra minden magyar liga híre. Pechemre!

Elöljáróban le kel szögeznem: lila-fehér drukker vagyok. Jobban mondva, voltam. Hosszú és fáradságos munkával sikerült ugyanis leszoknom az újpesti srácokról. Pedig a Tóth Zoltán, Sarlós, előtte meg a Harsányi, Horvát kettősön nőttem, fel. És persze Törőcsik András cseleit ittam magamba. Akkoriban, így vagy úgy de iszonyat mennyiségben hullottak a gólok a Fradi-Újpest métán. Megegyezve, vagy sem,  mindenesetre a népek tele szájjal, napokig csócsálták ezeknek a  rangadóknak a jeleneteit. Amikor meg a cimboráim hazajöttek a Népstadionban megrendezett kettős meccsekről, tátott szájjal hallgattam, hogy Bálint László hogyan bombázta a szobrokat, mit csináltak a fakabátok, kivel mi esett meg..

Hű, most aztán van nagy hangulat Debrecenben, hogy orrba-szájba verik a magyar óberligát. Haj! Erősen lapogatják egymást bikahátát a kálvinisták, meg reformátusok. Dübörög! Mit dübörög, egyenesen galaktikus a Loki csapata, a megye díszes koronáján az ékkő. A DVSC, amely a közeli, kicsit szürkés múltban ugyan unatkozós, morgós banda volt, de mára hess! Minden rossz elrepült.